Zene és nevelés
2010. február 11. csütörtök, 16:55
Az ének, a zene erkölcsnemesítő, emberformáló és nevelő erejét már az ókori görögök is felismerték. A középkori iskolák is vallották, hogy zene nélkül semmiféle nevelés sem lehet teljes, hiszen nagy hatással van a személyiségre, alakítóan hat a lélekre. Olyan készséget és képességet alakít ki, amely megkönnyíti a tanulók munkáját és előrehaladását az élet más területein is.

 

Nevelési célok, alkalmazott módszerek

Intézményünk alapvető nevelési célja, hogy - ismerve a zene embernevelő, értékközvetítő hatását, szerepét - példaadó neveléssel segítsük a gyermek személyiségének fejlődését a zenén, és a hangszertanuláson keresztül.
A művészeti oktatás során a növendék élményszerűen, saját tapasztalatai útján ismeri meg a kifejezésformák sokszínűségét, az alkotó tevékenységet. A pozitív és negatív élmények ellenőrzött feldolgozása megfelelő magatartási szokásokat alakítanak ki benne. A hangszeres oktatás sajátosságai közé tartozik, hogy az órán a tanár egyedül van növendékével. Ez a körülmény a tanítás, tanulás szempontjából optimálisnak mondható. Így a növendék és tanára teljes mértékben koncentrálhat az óra tárgyára, és teljes figyelemmel lehet egymás felé is. Azonban ez az optimálisnak mondott körülmény nagy "terhet" ró mind a diákra, mind az oktatóra. A tanuló soha nem kerülheti el a feladott anyag számonkérését, ráadásul az órán is elvárt követelmény, a folyamatos, kitartó koncentrálás, a felmerülő nehézségek, problémák megoldása. Mindezek pozitív hatása a gyermeknél gyorsan megmutatkozik más területeken is. Azt, hogy ezeket a feladatokat a diáknak hogyan sikerül megoldania, az nagyban függ a zenepedagógus emberi és szakmai hozzáértésétől is. A tanár részéről elengedhetetlen a példaadó viselkedés és életvitel, a jól megválasztott, személyre szabott metódus, annak következetes, ugyanakkor rugalmas véghezvitele.


 

Eseménynaptár

Utolsó hónap május 2012 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 18 1 2 3 4 5 6
week 19 7 8 9 10 11 12 13
week 20 14 15 16 17 18 19 20
week 21 21 22 23 24 25 26 27
week 22 28 29 30 31
Ma 2012. május 19., szombat, Ivó és Milán napja van. Holnap Bernát és Felícia napja lesz.
Nincs esemény

Bejelentkezés

Feliratkozás hírlevélre

Események, hírek



Kapcsolat


Nyéki TV adásai

foto

Cég kereső

naptar

Hírlevél feliratkozás

Postaláda

Letöltés - Rendelet, jogszabály, határozat, nyomtatvány

Google térkép

Turista térkép

Közlekedés - VOLÁN BUSZ

Közlekedés - MÁV

Megyei hírek

         

Európai Unió

A weboldal az Európai Unió támogatásával készült.
Fejlesztette:
ASL.hu, Kreatív online megoldások.

2010. Nyékládháza. Minden jog fenntartva.