Bevezetés

1932 volt az az év, amikor a Nyékládháza név először kerülhetett fel a térképekre, Mezőnyék és Ládháza községek közigazgatási egyesítésével. Valójában - mint ahogy azt látni fogjuk - Ládháza is a régebbi eredetű Nyéknek köszönhette létezését, így mondhatjuk, hogy a két település végre újra egymásra talált, fél évezrednyi eltérő, de mégis egymással szorosan összefüggő fejlődés után. Mindkét település életében döntő tényező volt a kedvező földrajzi fekvés, a főbb utakhoz és vásáros helyekhez való közelség, és persze a kedvező természeti környezet, amely jó lehetőséget teremtett a szántóföldi művelésre, a szőlő- és gyümölcstermesztésre, csakúgy, mint az állattartásra, halászatra és vadászatra is.

Mivel Nyékládháza két település egyesítéséből született, a címerben is kettősség jut kifejezésre: bal oldala Nyéket szimbolizálja, jobb oldala Ládháza 1726-ból származó pecsétjének lenyomatát mutatja, amelyet egy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban őrzött 1778-ban kelt iraton találtak meg. Nyék pecsétje vagy annak lenyomata eddig ismeretlen, de az Árpád-kori településre és birtokosaira utal a kiterjesztett szárnyú turul. Nyékládháza címere: álló, hegyes talpú, arannyal és ezüsttel hasított pajzs arany mezejében fekete színű, piros nyelvét kiöltő kiterjesztett szárnyú madár, ezüst mezejében vörös színű behajlított férfikar, kezében fekete szőlőmetsző kést tart, fölötte vörös színű, zöld leveles stilizált rózsa.

Nyék eredete: a XI-XII. században már biztosan létezett

A mai Nyékládháza területe eredetileg az ún. ősfoglaló Örsúr nemzetség szállásterületéhez tartozott, majd a X. század végén, XI. század elején a fejedelmi (majd királyi) család foglalta el, és a Nyék törzs tagjaiból álló katonaságot telepített ide. A név és a hatalmi váltás azt valószínűsíti, hogy Nyék már a XI. század elején településként létezett. A nyék szó ugor eredetű, eredeti jelentése valószínűleg kerítés, sövény. Helynévként először egy 1234-ben kiállított oklevélben jelenik meg, ott is a Clementino filio Truntayl de Nek személynév részeként, aminek jelentése: Nyéki Kelemen, Torontál fia. Ebből arra következtettek, hogy a családnév alapjául a helynév szolgált, és Nyék településnek már a XII. század végén mindenképp léteznie kellett. A katonai kíséret tagjaiból vitézzé lett Nyéki család tagjai már elindultak a nemessé válás útján, őseik katonai szolgálatukkal biztosították szabadságukat és földbirtokukat.

A tatárjárás hatása, Nyék feldarabolódása

A tatárjárás valószínűleg Nyéken is nagy pusztulást okozott, még akkor is, ha a lakosok a környező erdőkbe menekültek, hiszen a település újabb okleveles említése már 1270-ből való, és a birtokváltozásokról ad hírt. Ekkor bukkannak fel Nyéken az Örsúr és a Miskolc nemzetség tagjai, akik valószínűleg királyi adományként tettek szert nyéki birtokaikra. A Nyéki família is ágakra szakadt, a birtokaprózódás és az érdekellentétek pedig hatalmi és birtoklási harcokhoz vezettek. Mindennapossá váltak a birtokfoglalások, bosszúállások; az ellenségeskedés évtizedekig elhúzódott. Nyék egyes részei birtokosuk után, vagy helyzetük, jellegük alapján megkülönböztető neveket kaptak: Kelemenesnyék, Ládháza, Felnyék, Egyházasnyék, Mezőnyék, Kisnyék, de közülük csupán Ládháza vált a későbbiekben különálló településsé.

Ládháza első okleveles említése: 1416-Nyék és Ládháza különválása a XIV. században

Ládháza nevét arról a Laad nevű személyről kapta, aki 1293-ban egy oklevél tanúsága szerint megvette rokona, Nyéki Tamás birtokának egy részét, amelyet akkor még Mezőnyéknek neveztek. A kutatók úgy vélik, a név ebben az esetben nem a Lád nemzetség emlékét őrzi, hanem a szláv eredetűnek tartott Ladislaus (László) név rövidült alakja. A Ládháza név első okleveles említése 1416-ból való, amikor Laad dédunokái felosztották egymás közt Mezewnek más névvel Laadhaz nevű birtokukat. A Laadhaza-i önálló családnév a XIV. századtól terjed el, ami arra enged következtetni, hogy Nyék és Ládháza ekkor vált két külön faluvá.

Eltérő fejlődés a XV. századtól:
Nyék: közbirtokosság szórt birtok-szerkezetben-Ládháza:egytelkes nemesek faluja

A XV. századtól Nyék és Ládháza történelmi fejlődése más-más úton haladt, a birtokosztódás eltérő következményekkel járt. A XVI. századra Ládháza tipikus kuriális, azaz egytelkes nemesek által lakott falu, míg Nyék döntően jobbágyfalu lett. Az egytelkes nemesek a kisnemesség legalsó csoportjába tartoztak, nem rendelkeztek jobbágyokkal, de földjük szabad nemesi földnek számított, és egészen 1595-ig adómentességet élveztek. Nyéken ún. közbirtokosság jött létre, ami azt jelentette, hogy több földesúr birtokolta a település földjeit és jobbágyait. A közbirtokosok résztulajdonosok voltak, felosztották egymás között a jobbágytelkeket, és közösen élvezték a király által rájuk ruházott kisebb regálékból származó jövedelmeket, mint például különféle vámokat, vásártartási jövedelmeket, a malmokra, mészárszékekre, borárulásra, sör- és pálinkafőzésre, kocsmáltatásra vonatkozó jogokat. Nyéken egyre nagyobb számban szereztek részbirtokot olyan középbirtokos és arisztokrata családok, akik nem helyben laktak. A szórt birtokszerkezet miatt azonban nem alakulhatott ki majorsági birtok.

Török uralom: pusztulás és újjáépítés váltakozása
Gyors talpraállás 1544 után a gabona-konjunktúra miatt
Nyék lakosságának gyarapodása a szőlő-termesztésnek köszönhetően

A törökök első, 1544. évi borsodi támadásától kezdve Nyék és Ládháza életében is a pusztulás és az újjáépítés időszakai váltják egymást. Az első török támadás nem elsősorban a népesség csökkenését vonta maga után, hanem inkább a helyi társadalom átrétegződését. Az ekkor még létező erdők kedvező menedéket nyújtottak, a népesség többsége visszatért, de Nyéken egyre több volt a zsellér, mivel a visszatért jobbágyok közül csak kevesen voltak képesek elveszett javaikat újra megteremteni. A talpraállás mégis gyors volt, mivel a nemesi birtokoknak munkaerőre, minél több robotra volt szükségük gabona terményfeleslegük növeléséhez, ugyanis a háborúk és a hideg telek hatására a gabona ára folyamatosan emelkedett. Miskolc és a felvidéki városok közelsége, kenyérgabona-igénye olyannyira ösztönözte a folyamatot, hogy a szükségessé vált jövevény jobbágyok befogadása a népesség növekedését eredményezte, elsősorban Nyéken, ahol a szőlőtermesztés és a borkereskedelem is virágzott.

Pestisjárványok miatti jelentős népesség-csökkenés a XVI. század végén
A környező erdők kiirtása 1592-ben a törökök miatt: nincs többé hová menekülni
1596: teljes elnéptelenedés a 15 éves háború miatt

Az 1570-es évek végéig a fejlődés folyamatosnak mondható, feltehetően a katonai mozgások (1552: Eger), kisebb török portyázások (1554: Fülek, 1561: Ónod) okozhattak kisebb ingadozásokat, jobbágyszökéseket. A forrásokban 1564-től szerepel Nyék neve mellett a turci subjecti kifejezés, ami azt jelenti, hogy a töröknek hódolt és adót fizetett. 1575 és 1583 között az elvándorlásnál nagyobb hatása volt a népességszámra az országos influenza- és pestisjárványoknak, az ezek nyomában járó ínségnek. Ezt követően újra erősödtek a katonai mozgások, a töröktől való félelem miatt egyre több jobbágy szökött el. 1592-ben a Szikszó melletti ütközetben a törökök győztek, s ekkor már olyan komoly volt a török fenyegetés, hogy Borsod vármegye kivágatta többek közt a Mályi és Nyék közötti erdőt, hogy ne bújhassanak meg benne a törökök. 1593-ban kezdetét vette a 15 éves háború, ami a muhi csata után a második igazán nagy csapást jelentette Nyék és Ládháza életében. Az emberek már nem menekülhettek a környező erdőkbe, ezért tömegesen hagyták el lakóhelyüket, valószínűleg még a háború legnagyobb, 1596-os egri és mezőkeresztesi csatái előtt, ami az északkeleti országrész több száz falujának elnéptelenedésével, lakosságának elhurcolásával járt.

Ládháza pusztává változik
Nyéket újra a szőlőművelés állítja talpra
Stagnáló gazdaság, népességhiány

Az 1596-ot követő talpraállás korántsem volt olyan gyors és sikeres, mint az 1544 utáni. Az első biztos adat arról, hogy Nyék már mindenképpen újra lakott volt, 1616-ból származik, de az egyensúly még az 1640-es évekre sem állt helyre. Az agrárkonjunktúra megszűnt, a gabonaárak tartós pangása nem kedvezett az árutermelésnek. A népesség-hiány érzékenyen érintette a gazdasági életet, nem volt munkáskéz. Nyék eleinte valamivel szerencsésebb helyzetben volt, mivel a szőlőművelés a háborús évek után mindig hamar megújult, ami állandó jövedelmet jelentett legalább azoknak, akik ezzel foglalkoztak. Ládháza a háború alatt hosszabb időre pusztává változott, egy része a XVII. században Miskolc városé lett, majd más birtokosok is megjelentek. Főként református jobbágyokat telepítettek a faluba, tisztán kuriális jellege ezzel megszűnt. A kisnemesek túlsúlya azonban sokáig megmaradt, és a nemesi településrész élesen elkülönült a jobbágyokétól. A stabilitás hiánya egyik faluban sem tette lehetővé a fejlődést.

A XVII. század végén újra teljes elnéptelenedés a pestisjárványok és a háborúk következtében

Az 1670-es években ismét háborús idők következtek, de a népességszám későbbi nagyarányú csökkenését nem ez váltotta ki elsősorban, hanem valószínűleg az 1679. évi pestisjárvány. 1683-ban azt jegyezték fel Nyékről és a környező településekről, hogy loca deserta, azaz elpusztult hely. Akkora lehetett a járvány pusztítása, hogy az életben maradtak jobbnak látták elmenni, az elmenekültek pedig azért nem tértek vissza, mert újabb háborús idők következtek (Ónod 1685-ös és Eger 1687-es visszafoglalása).

A két falu társadalma abban különbözött leginkább, hogy Nyéken hetedannyi nemes élt, mint Ládházán, ahol csak a XVIII. század végén következett be a zselléresedés a majorsági gazdálkodás kiterjesztése miatt, míg Nyékre eleve zselléreket telepítettek.

Nyék látványos fejlődése a XIX. században
Ládháza eléri eltartó-képességének határát
Súlyos kolerajárvány

A XIX. században Nyék népessége látványos gyarapodásnak indult. Nagy számban költöztek be római katolikusok, reformátusok, zsidók és görög katolikusok is. Ládháza már a század elejére elérte eltartóképességének határát, így ott megmaradt a zártabb, református többségű közösség. A nyitottság és a zsidók nagyobb száma a gazdasági fejlődésben nagy előnyt jelentett Nyék számára, így három évszázad elteltével újra visszanyerte vezető szerepét. 1831-ben Nyék lakossága már 544, Ládházáé 486 fő volt. Ugyanebben az évben súlyos kolerajárvány sújtotta a térséget, a lakosság fele megbetegedett, a halálos áldozatok száma a két faluban meghaladta a 200 főt. A kolera később még többször visszatért, és volt néhány ínséges év, ami rövid időre visszavetette a lakosság gyarapodását.

Ládháza református közössége
Nyék vallási sokszínűsége

A XX. század eleji helyzetet Eötvös József református lelkész a következőképpen írta le: "Ládházán kevés a föld, szegények az emberek, mert Sajólád, Sajópetri népe megvesz minden eladó földet. Ládháza cifrálkodni szeret Miskolc közelsége miatt, ahová naponkint tejet hordanak, tojást és más terményt eladni. A kavicsbányába, és Miskolcra járnak napszámra, páran a vasúti műhelyben dolgoznak, fuvarozni inkább szeretnek. Nyéken erősen felbuzdult hitélet folyik, bár most már Ládháza is hitbuzgóbb, mint eddig volt, de különösen a férfiak nem szeretnek templomba járni". Ládháza népességéről még a következőket tudjuk meg: "mind magyar földmíves birtokos, napszámos és pár iparos, 2 fűszeres, 2 kocsmáros, egy gőzmalmos, 2 tanító, egy református lelkész, pár nyugdíjas vasutas család. Vagyonosságra nézve a többség szegény. Mindegyiknek van 1/2-2-3-17 hold földecskéje, egynek van 80 holdja".

A helyi egyházak szerepe az első világháborúban
Nehéz gazdasági helyzet, munkanélküliség

Az első világháború idején a helyi egyházak rendkívüli szerepet vállaltak a férfiak nélkül maradt községekben. Gondoskodtak a lakosság kőszén, petróleum, cukor, liszt, szappan ellátásáról is. A háború közvetlen kárairól és pusztulásairól értékelhető irat nem maradt fenn, csupán annyi, hogy két harangot 1917-ben ágyúöntés céljára elvittek, de Kovács Dániel ládházi lakos buzgó gyűjtésének eredményeként a ládházi és nyéki református hívek két hét alatt összeadták az új 215 kg-os harang árát. A háború utáni rossz termések fokozták a nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetet, nagy volt a munkanélküliség, az embereknek még ruhára sem jutott, ami közönyösséghez, a vallási öntudat elvesztéséhez vezetett.

1932: Mezőnyék és Ládháza egyesítése

A két község 1932-es egyesülését belügyminiszteri rendelet írta elő. Megalakult a 2138 főt számláló Nyékládháza 31 főből álló képviselő-testülete és elöljárósága, amitől a rendelet szerint a következőket várták el: "Feladata az elöljáróság minden egyes tagjának, hogy minden társadalmi, felekezeti és egyéni érdeken, önzésen és széthúzáson felülemelkedve munkálkodjék azon, hogy a lakosság egy magasabb egységbe fogassék össze, melyben a község mindenrendű tagja békésen dolgozva, ereje és tehetsége szerint szolgálhassa Hazánk boldogabb jövőjét". Az egyesülés nem volt vitamentes, de hosszútávon mindenképp a fejlődést segítette, hiszen a XX. században Nyékládháza a megye legdinamikusabban fejlődő településeinek egyikévé vált.

A második világháború hatása

A második világháborúban a megszálló német, majd román és szovjet csapatok ellátása rendkívül nagy terhet rótt a helybeli lakosokra. A hadiesemények miatt 42 ház vált lakhatatlanná, és öt üzlethelyiség pusztult el. Az 1917-től működő kavicsbánya is használhatatlan állapotba került, mivel a visszavonuló németek robbantásokkal megrongálták mindkét kotrógépet, a mozdonyt és a javítóműhelyt. A háborúban 56 nyékládházi katona halt meg, 1947-ben 22-en tértek haza hadifogságból. A község lakossága ebben az időben 2200 fő körül mozgott. Ebből a földművesek aránya 60%, a vasgyári munkásoké 22%, az iparosoké 8% volt. A földosztás során 7 birtok 1135 holdját osztották fel 245 igénylő család között, ami után a mezőgazdaságban dolgozók 0.5%-a középbirtokos, harmada kisbirtokos, kétharmada törpebirtokos lett.

Nyékládháza a Rákosi-diktatúra idején

A kötelező beszolgáltatások fokozatosan a mindennapi élet részévé váltak a háború után. A Rákosi-diktatúra idején (1950-56) Nyékládházának is a terméseredményektől független központilag megállapított termésmennyiséget kellett beszolgáltatnia, akár jó idő volt, akár rossz, akár volt jégverés, akár nem. A községi begyűjtési előadókat pedig folyamatosan felelősségre vonták a terv nem teljesítéséért, hiszen így a járás és a megye eredményei sem érték el a kívánt szintet. Ilyen feltételek mellett a beszolgáltatás persze akadozva haladt, még akkor is, ha a járási "versenyben" Nyékládháza rendre az elsők között végzett. A beszolgáltatásnak ellenszegülőket először figyelmeztették, majd nyilvánosan kipellengérzték, pénzbüntetéssel sújtották, végül rendőrségi feljelentést tettek ellenük. A legszomorúbb sors annak a 11 kuláknak jutott, akikre 25 holdnál nagyobb birtokuk miatt olyan magas, teljesíthetetlen terheket róttak, hogy végül már a földjeiket sem tudták megművelni. Ezen kívül mindenki nemkívánatos személy volt, akinek üzlete, kocsmája, malma, gépjárműve volt, vagy esetleg a világháború előtt közhivatalt látott el. Az események 1956-ban forradalomhoz vezettek, de ennek nyékládházi történéseiről írásos anyag nem maradt fenn.

Út a városi rang elnyeréséig

Az 1960-as évektől a község folyamatos fejlődésnek indult, amelynek egyik legfontosabb tényezője továbbra is Miskolc közelsége maradt, hiszen a tervgazdálkodás egyik legkiemelkedőbb fejlesztési célpontjává ez az iparváros vált. Ennek, valamint Nyékládháza igen kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően a lakosság folyamatosan gyarapodott, ami az infrastruktúra fejlesztését is előmozdította. 1971. május 1-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Nyékládházát nagyközséggé nyilvánította, majd 1984. január 1-től a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Miskolc megyei jogú városhoz kapcsolódó városkörnyéki községgé jelölte. A település lakossága 1998-ban túllépte az 5000 főt, azóta is folyamatosan gyarapszik. 2003. július 1-én Nyékládháza városi rangot kapott.

Helytörténeti kiállítás